Kontrollálhatjuk a kontrollt, de a saját kontrollunk mindig is annyira lesz csak kontroll alatt, mint mi magunk.
Mikor választanod kell két
dolog között az egy hétköznapi cselekedet, átlagos helyzetben nem okoz
különösebb gondot, ha két – vagy akár három, négy, öt, hat, hét – eltérő
dolog
közül kell kiválasztani azt az egyet amelyhez a többi nem érhet fel. Megteszed.
Ha viszont a többi gondolatod vetekedni kezd az eddig legerősebbnek
vélttel, akkor végeláthatatlan ördögi körtáncba kezdhetnek egy éjszakán át, nem
fognak dűlőre jutni, csak ha mindkét gondolat a tiéd. Akkor egyszer rá fogsz
jönni melyiket akarod jobban és mindenhogy nyersz. Nem?
Képzeljünk el egy
világot, ami ez. Képzeljünk el egy valakit, aki te vagy. Képzeljünk egy valakit
aki Ő. A Világ igazából egy nem létező
próbaverziója a készülő univerzumdarabnak, melyben több mint 7 milliárd apró
bábu él abban a tudatban, hogy az az Ő tudatuk. Te pedig Én vagyok, Ő viszont
benned van, vagy Én vagyok körülötte. Teljességgel mindegy. Ő, te, én. te, Ő, én.
Ő, én, te. én, te, Ő. Tehát mi. Ő valamiért másabb nálad, sokkal több és
sokkal kevesebb, érted megtenne bármit. Akár meg is ölne, hogy megvédjen.
Majd 8 milliárd
tudattalan darabbal már tudna mit kezdeni egy számottevően fejlettebb és az
eddigieknél lényegesen poszthumánabb faj. Mindezt egy olyan technikával melynek
mi még a kezdetlegességeit se teljesen tudtuk kiismerni. Nem vagyunk mások,
mint jó grafikájú fejlett tesztalanyok. Minden érzés, minden érzet, ideg,
receptor, élőlény és minden csoda egyszerű jól megtervezett imitált
valóság. Igen ez azt jelenti nem
létezel, nem érzel, nem lélegzel. Nincs szád, nincs gondolatod, nincs szívverésed.
Semmi vagy, de ennek az egész bonyolult szimulált társadalomnak a legkidolgozottabb
részei vagyunk. Ő viszont kintről jött,
nem olyan, mint te. Én.
